#Költségvetési Tanács

453 milliárd lett Matolcsy 764 milliárdjából
 

453 milliárd lett Matolcsy 764 milliárdjából

Magyarországon nincsenek meg a gazdasági növekedés feltételei - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke csütörtökön egy üzleti ebéden Budapesten. Kovács szerint mindemellett a kormány által elfogadott intézkedésekkel teljesíthető a jövő évi 3 százalék alatti GDP-arányos hiánycél.

MTI MTI


Kovács Árpád szerint most már tartható lesz a hiány
 

Kovács Árpád szerint most már tartható lesz a hiány

A kormány által bejelentett 400-450 milliárd forint összegű kiigazítással 2012-ben teljesíthető a 3 százalék alatti hiánycél, s remélhetően 2013-ban is tartható lesz a hiány - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke kedd reggel a Lánchíd Rádióban.

MTI MTI


Kopits: ez a válság a bizonytalanság válsága
 

Kopits: ez a válság a bizonytalanság válsága

Az euróövezeti válság megoldásához pénzügyi stabilitás, tagállami felelősségvállalás, a szubszidiaritás elvének megerősítése, szolidaritás és az európai intézmények demokratikus legitimációja szükséges - mondta Kopits György, a Költségvetési Tanács korábbi elnöke csütörtöki előadásában a Közép-európai Egyetemen.

MTI MTI






Megkérdőjelezte a kormány büdzséterveit a KT
 

Megkérdőjelezte a kormány büdzséterveit a KT

A kormány által előirányzott négyszeresre növekedő adóbeszedés feltétele az lenne, hogy a gazdaság is a kormány várakozásainak megfelelően növekedjen, ez azonban nem borítékolható Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke szerintm aki minderről a Magyar Nemzetnek adott interjújában beszélt.

MTI/Magyar Nemzet MTI/Magyar Nemzet



Nem dobta vissza Matolcsy leckéjét a Költségvetési Tanács
 

Nem dobta vissza Matolcsy leckéjét a Költségvetési Tanács

A korábbi értesülésekkel ellentétben a Költségvetési Tanács nem küldte vissza a Nemzetgazdasági Minisztérium hatástanulmányait, melyeket a jövő évi büdzséhez kellett elkészítenie a tárcának. Az viszont korántsem biztos, hogy nyilvánosságra hozza a dokumentumokat, ha nem talál bennük kivetnivalót. A költségvetési lyuk mérete alapján ez utóbbit nehéz elképzelni.

hvg.hu hvg.hu

Kovács Árpád: nem jelentenek újabb kockázatot a múlt heti GDP-adatok
 

Kovács Árpád: nem jelentenek újabb kockázatot a múlt heti GDP-adatok

A Költségvetési Tanács elnöke nem lepődött meg a múlt héten nyilvánosságra hozott növekedési és inflációs adatokon, mert azok nem jelentenek általuk eddig nem ismert kockázatokat a költségvetésre. Kovács Árpád ezt a Népszabadságnak adott interjúban mondta, amely a lap szerdai számában jelenik meg.

MTI/Népszabadság MTI/Népszabadság

KT-elnök: lehetne 19 százalék az egykulcsos
 

KT-elnök: lehetne 19 százalék az egykulcsos

A költségvetési hiány lefaragására felmerül lehetőségként a szuperbruttó megszüntetésének elhalasztása, illetve a 16 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadó emelése is - mondta a Gazdasági Rádió műsorában Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke.

hvg.hu hvg.hu


Kovács Árpád nem aggódik a jövő évi büdzsé miatt
 

Kovács Árpád nem aggódik a jövő évi büdzsé miatt

Mind az idei, mind pedig a jövő évi költségvetés finanszírozható a jelenlegi formájában – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Kovács Árpád. A Költségvetési Tanács (KT) elnöke szerint az idén tartható a kormány által előirányzott 2,5 százalékos, GDP-arányos államháztartási hiánycél, ugyanakkor a 2013-as növekedési pályát kockázatok övezik.

MTI MTI


Még ősz előtt mond valamit Matolcsy büdzséjéről a KT
 

Még ősz előtt mond valamit Matolcsy büdzséjéről a KT

Augusztus közepén kapja meg a 2013-as költségvetés tanulmányozásához szükséges pótlólagos információkat, tanulmányokat a Költségvetési Tanács a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, ezt követően foghatnak hozzá a munkához a szakemberek - tájékoztatta a Népszabadságot Kovács Árpád, a tanács elnöke.

MTI/Népszabadság MTI/Népszabadság